Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII törvény 2013. január 1-től hatályos módosítása lehetővé tette, hogy a helyi önkormányzat rendeletben szabályozza a településképi véleményezési eljárás szabályait.

A törvényi felhatalmazás alapján Tiszaújváros önkormányzata megalkotta a településkép védelméről szóló 27/2017. (XII. 21.) számú, 2018. január 6. napjától hatályos rendelet, melynek rendelkezéseit a 2018. január 6. után indult eljárásokban kell alkalmazni.

 

A rendeletben meghatározott építési engedélyhez kötött építési tevékenységeket a rendeletben meghatározott területen csak a polgármester előzetesen kiadott településképi véleménye alapján lehet elkezdeni.

A településképi véleményezési eljárás során az 1997. évi LXXVIII. törvény, a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormány rendelet, valamint a településkép védelméről szóló 27/2017. (XII. 21.) számú önkormányzati rendelet előírásait kell alkalmazni.

 

Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a nyilvántartott műemléki értéket, vagy műemléket érintő, az örökségvédelmi hatósághoz történő bejelentéshez, vagy örökségvédelmi engedélyhez kötött tevékenység kivételével:

 

  1. Építmény átalakítása, felújítása, helyreállítása, korszerűsítése, homlokzatának megváltoztatása, kivéve zártsorú vagy ikres beépítésű építmény esetén, ha e tevékenységek a csatlakozó építmény alapozását vagy tartószerkezetét is érintik.
  2. Meglévő építmény utólagos hőszigetelése, homlokzati nyílászáró cseréje, a homlokzatfelület színezése, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása.
  3. Új, önálló (homlokzati falhoz rögzített vagy szabadon álló) égéstermék-elvezető kémény építése, melynek magassága a 6,0 m-t nem haladja meg.
  4. Az épület homlokzatához illesztett előtető, védőtető, ernyőszerkezet építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése, megváltoztatása.
  5. Kereskedelmi, vendéglátó rendeltetésű épület építése, bővítése, amelynek mérete az építési tevékenység után sem haladja meg a nettó 20,0 m2 alapterületet.
  6. Nettó 50 m3 térfogatot és 3,0 m gerincmagasságot az építési tevékenységet követően sem meghaladó, de legalább 25 m3 térfogatot és 1 m gerincmagasságot elérő méretű, nem emberi tartózkodásra szolgáló építmény építése, bővítése.
  7. Szobor, emlékmű, kereszt, emlékjel építése, elhelyezése, ha annak a talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 6,0 m-t.
  8. Emlékfal építése, amelynek talapzatával együtt mért magassága nem haladja meg a 3,0 m-t.
  9. A 6,0 m vagy annál kisebb magasságú, a 60 m3 vagy annál kisebb térfogatú siló, ömlesztettanyag-tároló, nem veszélyes folyadékok tárolója, nem veszélyes anyagot tartalmazó, nyomástartó edénynek nem minősülő, föld feletti vagy alatti tartály, tároló elhelyezéséhez szükséges építmény építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése.
  10. Közterületi kerítés, közterületről látható kerti építmény építése, meglévő átalakítása, bővítése.
  11. Mobil illemhely, mobil mosdó, mobil zuhanyozó elhelyezése, árnyékszék építése, meglévő felújítása, helyreállítása, átalakítása, korszerűsítése, bővítése.
  12. Napenergia-kollektor, napelem, áru- és pénzautomata, kerékpártartó, zászlótartó építményen vagy építményben való elhelyezése.
  13. Építménynek minősülő, háztartási hulladék elhelyezésére szolgáló hulladékgyűjtő és hulladéktároló közterületről látható területen történő elhelyezése.

 

Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni az építmények rendeltetésének megváltoztatása esetén, amennyiben

 

  1. az új rendeltetés miatt a parkoló-igény növekszik,
  2. lakó rendeltetés más rendeltetésre változik, vagy lakó rendeltetés alakul ki,
  3. a meglévő rendeltetés ipari, gazdasági, vendéglátó, egészségügyi rendeltetésre változik.

 

Településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a reklámok és reklámhordozók elhelyezése esetén.