A településképi bejelentési eljárás az építtető, illetve az építési tevékenységgel érintett telek, építmény, építményrész tulajdonosa, a reklámot vagy reklámhordozót elhelyező (továbbiakban együtt: bejelentő) kérelmére indul. A kérelmet a polgármesterhez a településkép védelméről szóló 27/2017. (XII. 21.) számú, 2018. január 6. napjától hatályos rendeletben meghatározott tartalommal és formában kell benyújtani, a rendelet függeléke szerinti nyomtatványon. A rendelet szövege és függeléke letölthető a „nyomtatványok letöltése” lapfül dokumentumai közül.
A bejelentési eljárás során a kérelem és annak melléklete, a hiánypótlás és az ügyfél által tett nyilatkozat csak írásban terjeszthető elő.
A polgármester hatósági határozatát, amely a kiállítástól számított 1 évig érvényes, a városi főépítész szakmai véleményére alapozza.
A településképi bejelentési eljárásban az általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény (Ákr.) szerinti jogszerű hallgatásnak van helye.
A bejelentési eljárás során a polgármester azt vizsgálja, hogy a tervezett építési tevékenység vagy rendeltetésváltoztatás:
A településképi bejelentési eljárást az ügyfél bejelentés formájában a polgármesternél kezdeményezi. A tevékenység a bejelentés alapján megkezdhető, ha ahhoz más hatósági engedély nem szükséges, és a polgármester a tevékenység végzését a bejelentést követő 15 napon belül nem tiltja meg vagy az eljárást nem szünteti meg.
A polgármester a településképi bejelentési eljárást a reklámok és reklámhordozók elhelyezését megelőzően folytatja le. A reklám és reklámhordozó elhelyezése a településképi bejelentés alapján – a polgármester tudomásul vételét tartalmazó hatósági határozat birtokában, az abban foglalt esetleges kikötések figyelembevételével – megkezdhető, ha ahhoz más hatósági engedély nem szükséges.
A polgármester ellenőrzi a bejelentési kötelezettség teljesítését és a bejelentett tevékenység folytatását. Ha a bejelentési eljárás lefolytatásának elmulasztását észleli, a tevékenység folytatását a bejelentési eljárás során megtiltotta vagy azt tudomásul vette, de attól eltérő végrehajtást tapasztal, az Ákr. szabályai alapján hivatalból vagy kérelemre kötelezési eljárást folytat le, és szükség esetén kötelezést bocsát ki, illetve reklám, reklámhordozó elhelyezése esetén 15 napon belül értesíti a fővárosi és megyei kormányhivatalt.